A szent és profán felemelő találkozása (P. Dr. Lukács László tanár úr emlékére)

Tegnap a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola gyönyörű kápolnájában évnyitó (Veni Sancte) szentmisére gyülekeztünk a pesti belvárosban. Papok és paptanárok koncelebráltak, több
szerzetesrendet képviselve. De máris tapasztaltam: a liturgiához szükséges elmélyült csendet egy nagyváros közepének forgatagában biztosítani nehéz feladat

. Valamelyik közeli helyiség falain örömzene tompa dallamai szűrődtek át vékonyan, de a szentmise csönd-alkalmait hallhatóan törte meg. Zavaró zörej vagy esztétikus dallam, netán valami építőleges áthallás?
Nézzük csak! Ugyanis azonnal azonosítani tudtam az ismerős zenéket: az úrfelmutatás röpke csendjében a „Stand by me, Stand by me!” című opuszt hallottuk, az áldozás utáni szent csendben pedig a Beatles „Can’t buy me love” énekét. Nos, én magamat úgy ismerem, aki az a típus, aki teljesen lefagy egy váratlan eseménytől. Sőt, a második, passzívabb csebóndnél elmosolyodtam, és értelmezni kezdtem a szituációt. Bizonyos könnyedséggel, vagánysággal micsoda jól kezelhető áthallások! A „zavar” - megfelelően feldolgozva - lám, lehet egyfajta kinyilatkoztatás is. Ha úgy vesszük, minden szépen egybeillik: a köztünk élő Jézus Krisztustól kérjük, hogy álljon mellettünk, mellénk! Jézus Krisztus által és Benne pedig magát az Atyát, Istent kérjük, akinek (Agapé)szeretetét megvenni, megfizetni nem lehet..., kérni, ajándékba kapni és befogadni viszont annál inkább. Hát sarkpontjaiban nem pont erről szól a szentmise?

No, mi mindenre is ösztönöz a hely szelleme (Szentlelke)... Bevillantak a házigazda Sapientia főiskola alapítójának, a nemrég jobb létre szenderedett piarista Lukács László tanár úrnak 90-es évek eleji fundamentális órái, ahol épp az istenkeresés és a kegyelem világi útjait boncolgattuk, és kispapi lelkünk, értelmünk csak még érzékenyebbé vált a Sacrum hétköznapi keresésében és felfedezésében. Az ő emlékének ajánlom a napnak spontán szép tapasztalatát, tanúságát!