Aki áll, csak vigyázzon az eleséssel... - önkritikus tantörténet

...főként biciklizés közben. A bicikli itt is fő közlekedési eszköznek számít a számomra, itt tényleg még kevésbé vagyok rászorulva autóra. A kihívás messze elmarad a pesti mértéktől, mert hát a város legtávolabbi pontjára való eljutáshoz sem kell több idő, mint átlag 8 perc. Ja, és elég jól ki vannak jelölve a bicikliutak, ez is némileg növeli a menetidőt (nem lehet megkerülni a "jólfésült" kerékpárosok tempóját). Kisebb kihívással még kisebb veszély jár - így a bukósisak is lekerül a fejről, mert mire felszerelném, már ott vagyok az úticélomnál.

Szeptembertől heti egy délután gitárral  biciklizem be  vállalkozó szellemű fiataljaimhoz a Brenner János (Püspöki) Általános Iskolába. (A kép csak illusztráció: sose lesz ilyen szép biciklim... -  forrás: ifbikesblog.blogspot.com) Félév után vizsgát helyeztem kilátásba, hogy valami célja és tétje legyen a semmiből való növekedésnek. Tanítványaim ugyan meglehetősen gyorsan fejlődtek a technikában, de egynémelyiküknek az öntudata még ezt a haladási sebességet is lehagyta. 

- Ó, menni fog, 5-ös leszek... - mondta egyikük öntelt mosollyal, mire én oktatólagos szentírási idézettel feleltem: - Nono, "aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen!" (ld. 1 Kor 10, 12) - majd őérte édesapja jött,  én pedig indultam hazafelé biciklimre szállva. Még megvártam a lendületesen érkező busz elmenetelét, majd automatikusan ugrottam (volna) nyeregbe. Ám elindulni már nem tudtam, mert miközben az indulásra lendületet vettem, egy valószínűleg elhibázott mozdulattól a kormány kifordult, én pedig elvesztve az egyensúlyomat az útra estem.

A csattanás nagy volt, de bizony a lebőgés is, amikor az édesapa és kedvesen öntelt fiacskájának tekintete találkozott a földön fekvő enyémmel. Segítségre jöttek volna, de leintettem őket. Végül is az általam 5 perccel ezelőtt idézett szakasz csak az állókra vonatkozik, és én ugye immár nem tartoztam közéjük. Nem lett semmi bajom, és a sokat megélt közel 15 éves, de eddig is hűséges és strapabíró biciklinek sem. Már csak annyi célom volt, hogy egyetlen utánam jövő autó vagy busz se menjen át rajtam, no meg az én szeretett kerékpáromon. Nem történt ilyesmi. (A kép illusztráció, a kerékpározás kétesélyűségét jeleníti meg: az "állás" magában rejti az elesés lehetőségét is - forrás: welt.de) Magamhoz térve még egyszer megmosolyogtam a történteket, hálát adtam a gondviselő jó Istennek, és azt hiszem, kicsit józanabb és talán megfontoltabb lettem (pl. a biciklizésben mindenképpen). De azért be kell látni, hogy igazam volt: tanítványom egy hét múlva bizony nem tett 5-ös vizsgát...