...mint a gyermekek - azaz honnan és kinek jön el újra Krisztus Húsvétkor?

A Húsvét szertartása és belső lelkülete mindig garantáltan magával ragadja lelkemet. Egyfelől az ünnep mélysége, másfelől a hívek komoly készületének megnyilvánulása, kiemelten  a szentgyónásban. A Szent Háromnap nagyon is összetett szertartása egyetlen egyszerű üzenetre épül: Isten igaz szeretete = megváltás/megszabadulás - Neked/Érted - alanyi jogon (de: Te is akard!).

Az egyszerű boldogság-üzeneteket viszont az igazán egyszerű vagy egyszerűségre, lényegre törekvő emberek értik csak meg. Mint pl. a Betlehem-környéki pásztorok vagy az apostolságra meghívott halászok vagy ... a gyermekek. Jézus szava: engedjétek hozzám a gyermekeket, ... mert ilyeneké a mennyek országa..." (Mk 10,13-14) rejtélyes és felnőtteket sokkoló kinyilatkoztatásként a gyermekek legfontosabb tulajdonságainak szemlélésére szólít bennünket!

Örömmel értesültem, hogy előző helyemről, Óbudáról a nagyhét második felére és a szent napok bensőséges ünneplésére egy kedves baráti családközösség érkezik szűkebb pátriánkba, éspedig a szombathelyi belvárosba. Meg is beszéltük, hogy majd lesznek személyes kapcsolódási pontjaink, találkozásaink. Közben nálunk a két nap, Nagycsütörtök és Nagypéntek szépen, méltóságteljesen és lélekemelően zajlott le. (Talán lehettünk volna kicsivel többen is, de hát csak ne legyünk mohók, pláne azt figyelembe véve, hogy templomunk megtelítése 400 főnél kezdődik...) Aztán a Szent Éjszakán - a késői kezdést célzó kritikák, értetlenkedések és méltatlankodások ide vagy oda - mégis megtelt a templom, köztük több gyermeket és fiatalt is felfedezhettem. A vasárnapi 10-es szentmisén aztán ígéretükhöz híven befutott a kis óbudai  családos csapat is. Az elülső, eddig megszokottan üres padok megteltek a négy szülőpárral és 14 pici gyermekkel, de ezzel párhuzamban egyben meg is elevenedtek. (Nosztalgiával gondoltam vissza az óbudai, "modern Virágvasárnapot" idéző, igazán szívet bizsergető 9-es, ún. "rumlis" gyermekmisékre, ahol a miséről-misére aktualizált miserajzokból olykor 70-80 is került a kis gyermekkezekbe kiszínezésre.) A misén a családok nagyszerűen beilleszkedtek (nemde szalézi helyről vannak?), emellett azonban a mozgás is  felettébb nagy volt. Engem ez nem zavar, csak hát "észlelni" kívánom, hogy a gyermekek még jelen vannak. Különösen a kis négyéves Máté jeleskedett, aki bevágta a durcit. De. A felajánlás végéhez érve azt veszem észre, hogy nagy lett ám a nyugalom. Pontosan előttem, de úgy 10 méterre ott térdelt Máté. Nem is térdelt, hanem oly' harmonikusan és nagy nyugalommal gyűrte maga alá lábait, hogy azt festményeken sem lehetne szebben-jobban ábrázolni imára, önátadásra szólító gesztusként. Nyugalomban és mozdulatlanul térdelt a tömött padsorok közti sávban, de - és ez érdekes - nem a történés, azaz az oltár felé, hanem egy egészen más irányban, ahol pedig semmi "esemény" nem volt (látszólag). És hosszú-hosszú másodpercekig így maradt, koncentráltan révedbe "az" irányba, több hívő megigézett, mosolygós tekintetétől kísérve.

Mi történt? Nem tudom, most sem igazán. Csak azt tudom, hogy én magam is azt az oldalt, ugyanazt az irányt - igaz, más indokkal - sokszor megcsodáltam már. Mert hogy keleti irány, és reggelente onnan ömlik-árad be a fény a templomba elmélkedésünk alatt, és világítja meg természetadta reflektorfényként úgy reggel fél 8 körül oltárképünk központi témáját, vagyis a templom védőszentje és Szombathely város szent vértanúja, Szent Kvirin alakját, illetve azt a jelenetet, amint épp élete kockáztatásával tesz tanúságot a feltámadt Krisztusról. (Ezzel a kiemeléssel párhuzamosan egyébként a képen minden más történés "lesötétedik", margóra kerül, ld: a képen.)
Ostern, Easter - Húsvét, más nyelveken. Mind napkeletre, napkeltére utalnak (szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt). A felkelő Napra, az újra érkező Krisztusra, ill. második, végleges eljövetelére. A pici Máté, bár épp a mise központi része kezdődött, amire mindenki letérdel, rendíthetetlenül nézte az említett irányban azt a ... valamit. Vagy valakit? Várta? Várja? A beömlő fény varázsolta el? Vagy más. Az úrfelmutatásra, az átváltoztatott Szentostya prezentációjára azonban már váratlanul, kb. 120 fokos fordulattal fordította fejét az igazi, aktuális, mostani és csodálatos történés felé. Megnyugodtam: nem késte le! (Az igazsághoz tartozik, hogy Mátét röviddel ezután még egy újabb dühkitörés kapta el, de már lényegesen szolidabb, rövidebb, és hamarosan édesapja ölében landolva kedvesen, lenyugodva várta a mise végét.)

Nekem ez az ellesett pillanat, ami azért - mondhatom - mélyen és ihletetten át volt itatva a szent csoda szemlélésétől, utólag azt mondja: az érkező Krisztus már itt van, épp az oltáron, ténylegesen és most. Ne máshol keressétek, ne pocsékoljátok másfelé figyelmeteket, immár magatokban keressétek! Ugyanez "nagyböjtös" verzióban: Jeruzsálemi asszonyok, (ne engem,) magatokat sirassátok (Lk 23, 28 - Jézus szavai a keresztúton az őt siratók felé); vagy  "mennybemenetelősen": galileai (szombathelyi) férfiak, mit álltok itt égre meredt szemekkel? (ApCsel 1, 11). Végül "húsvétosan": mit keresitek az Élőt a holtak között? Nincs itt, feltámadt! (Lk 24, 5).
Az üres sír nem távollétét, hanem még közvetlenebb és kiterjedtebb jelenlétét jelenti. Alleluja! Mindezt egy gyermek pillantása és gesztusa nyilatkoztatta ki...