Az újperinti búcsú immár az enyém is. Most már van fogalmam róla, hogy mit is jelent. Ehhez "bent" kell lenni, belülről kell érezni eleven lüktetését egy olyan szikrázóan szép napon (ahol egyébként délutánra hatalmas zivatart jövendölt a meteorológia egy-két hívővel egyetemben). Hónap 24-e - szaléziként - eddig is mindig a Keresztények Segítségéről szólt, de most speciális módon is egy háromfelől egybegyűlt közösség vált belőle.
Újperinten egykori szalézi igazgatóm és plébánosom, a ma is köztünk élő Bősze József atya építette fel a Segítő Szűz-szentélyt a mindig újra megelevenedő szalézi tapasztalat élő mementójaként. Hogy mi az aktuális élő tapasztalat? A búcsúi misére hangolódva és igyekezve, az utolsó szó esélyeként József atyát is felhívtam: mit tenne hozzá ezen a napon a Segítő Szűz perinti közösségi hálájához? (Mostanra kifejlesztett meggyőződésem szerint a mise prédikációja a közösség "tulajdona", tehát az ő hangjuk sem maradhat ki.) Szó szerinti válasza: "Én a Segítő Szűz Máriát neveztem ki a templomépítés pénztárnokává. A végén egyetlen fillér adósságunk sem maradt..." Kell ennél elevenebb és gyakorlatiasabb mai szalézi tapasztalat?
Délután fél 3-kor, míg rendtársaim Újpesten, a diakónus-szentelésen vettek részt, kígyózó sorban, körmenetben indultunk a Szent Kvirin-templom elöl imádkozva és énekelve. Fiataljaink is lelkesen jöttek. Perinten csatlakoztak a helyiek, a litánián pedig már a sorokiak részvételével csendült fel a Mária-dicséret. Az ezt követő bográcsozásban - a gulyáson kívül - végleg összeérett a közösség, amiből immár senki sem lóghat ki. Ez a nap betetőzése. De ma volt még valami. Már épp meg akartam "lógni" - a búcsú helytállása ill. az előző napi bérmaünnep ünnepi hevében megfáradva - az időközben beálló esti szürkületben, amikor a Segítő Szűz (a Hőbör Karcsi ébersége által) üstökön ragadott, és visszaparancsolt a közösségbe. De jól is tette!
Hiszen a nap még rám váró, személyes meglepetése volt, amikor a "hivatalos verzió" szerint általam meghívott újperinti focisták - akik épp megint nem tudták megverni az örök rivális Ják együttesét - is betértek, és finom, személy(em)re szóló tordarabbal viszonozták az invitálást. Nem állhattam meg, hogy ne menjek oda az elkülönült társasághoz. (A foci úgyis "hazai" terület.) Szó szót követett, bemutatkoztam, és látványosan-hallványosan megismertem, ki az, aki miatt döntetlenre sikerült hozni a meccset (kapus), ill. aki miatt csak döntetlen lett (csatárok stb.). És a kulcsember, Laci bácsi, a helyi lokálpatrióta edző, meg a barátnők. Azt hiszem, hitelesen és hathatósan sajtoltam ki végül a számomra eddig ismeretlen, de igen rokonszenves csapatból, hogy az idény végén hálaadó szentmisét tartsunk a Segítő Szűz-templomban. És ha valóban, úgy - ígéretem szerint - labdával vonulok be az istentiszteletre, és hagyom, hogy a tökéletességet jelképező, gömbölyded tárgy (mintegy uralmat jelképező országalma vagy földgömb) elgondolkodtató, lélekerősítő és örök érvényű tanítást adjon a misén eddig még fel nem fedezett srácok számára. A Segítő Szűz áldott közbenjárása kísérje tervemet!
Megjegyzések