Nincsen (de ne is legyen) rózsa tövis nélkül...

Ez a nap más volt, mint a többi: a szombati második gyónás után első áldozás! Szentháromság vasárnapján 22 igen eleven gyermek - kis költői túlzással élve - Szombathely majd' minden irányából. Elkötelezték magukat, de nem mozi, playstation, Harry Potter, internet vagy iPod mellett... (Sőt, talán azok ellenében.) Nem, hanem a láthatatlan Isten oldalán látható Szent Teste mellett! Ugyan mi hathatósabb Isten-érv, ha ez nem az?? Itt, az elsőáldozás ünnepén - úgy gondolom - csodálatos módon már nem az idétlenkedés, az izgágaság az úr, talán a formaiság sem. Itt, tapasztalatom szerint, komoly események zajlottak a "háttérben", a piciny lelkekben. (Illusztráció: Jézus megáldja a kicsinyeket - forrás: http://www.vs-angerberg.tsn.at)
Elmesélni is hosszú, ki honnan, hogyan, milyen távolságból, miért, és milyen háttérrel jött. (Főleg egy magamfajtának, aki a szombathelyi, inkább hagyományosan működő hittanos rendszert tanulmányozván még csak kapkodja fejét.) Az előkészület jól sikerülhetett: várakozás, izgalom - úgy, ahogyan csak egy, jobban mondva magával, "az" Úrral való találkozásra lehet készülni. Különben hogyan írhatná egy 10 éves gyermek, az egyikük, hogy (a gyónásban) "irgalommal teli, és tiszta szívem lesz"?! A végére azonban minden összeállt, és ím, azt látom, hogy az elsőáldozás napján ott, az első sorban ezek az egyébként felettébb eleven gyerekek megilletődve várják a "nagy találkozást". Vajon miért, mit jelenthet ez nekik? Saját válaszukból válogatok: "szívemet kitárom, hogy megtisztítsa, és tiszta szívvel vegyem át", "közelebb érezzem magamhoz és megszerezzem szeretetét" - és hasonlók.
A szép ünnep, amelyben többször is nemes egyszerűséggel - remélem, elsősorban a Szentlélek és a kegyelem hatására - "megindultam", egyben csoportnévadója is volt a csapatnak: végre megkapták hittanosaim a várva várt csoportnevet. De várhatták is, mert én is csak vártam, húztam-halasztottam az időt, és igazán négy napja jött az ihlet, hogy a vasárnapi szentlecke alapján Don Bosco Atyánk egy jelentős álmát válasszam névnek, azaz látomását a rózsalugasról. (Utána lehet nézni, jogosan jutott-e eszembe: Róm 5, 1-5.) Rózsalugas csoport! Sok finom, illatos rózsa az életben, de nem tövisek (netán töviskoszorú!) nélkül. (Kép:  Rózsalugas - forrás: http://www.elizabethpark.com) A hitvallásban a gyerekek szinte rikoltották a választ: "Ellene mondok." (a rossznak), "Hiszek!" (a három személyű egy Istenben).
Az ünnep örömét spontán jött ötletként rózsatövek ültetésével örökítettük meg. Álljon ez örök mementóként, hogy miként a kis rózsapalánta, úgy Isten-kapcsolatunk sem egyszer s mindenkorra kapott kiváltság: növekedésre szorul, gyümölcsre van szüksége, ezért folyamatosan gondozni kell!
Egy zaklatott május után úgy éreztem, ezek a gyerekek beérkeztek. És közben nem is sejtették: voltaképpen általuk én érkeztem, illeszkedtem be Szombathelyre.

Megjegyzések