Nagy a csend, de csak látszólag

Nyári utakon Balatonfelvidéken

A blogon keletkezett nagy csönd egy eseménydús nyár ill. egy feltartóztathatatlanul és merőben új helyzetben kezdődő, verejtékes ősz együttes eredménye. Közben házfőnök (is) lettem. A jelenlegi új felállás szerint tehát egyik felem plébános, másik felem igazgató. A kettő egyébként egészen jól megvan magával, de mivel bennem az igazgató az "újfiú", most van az ismerkedési és a belehelyezkedési fázisban. És közben szegénynek azt kell látnia, hogy jelen teendői nem csupán dupla nagyságúak, de - nyugodtan mondhatom - inkább triplázódtak.

Ám a csend sem mindig az, aminek gondoljuk. Sokszor, ugye, a csend is beszél, éspedig épp azáltal, hogy eluralkodik, hallgat, és így helyet hagy gondolkodásra, másirányú cselekvésre (netán blogom bejegyzéseinek újraolvasásra?). És figyelem: a blog passzívnak tűnő csendje arra is jó, hogy a kedves olvasó ott a vonal túlsó végén aktívan irogasson egy-egy visszajelzést arról, amire épp indítja a pár sor vagy ami a szívén fekszik, noszogassa és lelkesítse a szerzőt, hogy amit csinál, értelmes, hiszen az egyoldalú kommunikáció hosszabb távon olyan fából vaskarika, mint mondjuk Godot-ra várni.

Pedig mennyi beszámolni való lenne... Nyári találkozások, tájak, pasztorális élmények, a város új és új szépségeinek megismerése és egyéb kalandok, és a fantasztikus Savaria Karnevál! Egyik-másikba bele is kezdtem piszkozatképpen, de nem merek belemélyedni (már hogy most nem), mert ez már a "mélyéjszakámból" venne el arra érdemesebb időt.
Ezeket most csak azért írtam le, hogy látható legyen, milyen összetett mérlegelés eredménye az, amikor írásra szánom el magam. Meglátjuk. Rövidesen találkozunk. A viszontolvasásra!