Az áldás ott és akkor munkál, ahol és amikor akar, ha befogadásra lel...

Íme egy fénykép arról az eseményről, amiért nagyon hálás vagyok, hogy jelen lehettem, és nem mellékesen csak mélyítette az áldás erejébe vetett hitemet. Az 1952-ben szentelt Bősze József szalézi atya 1992-ben még szigorú, de irgalmas szívű igazgatóm volt Szombathelyen, így, amikor 2009-ben immár elöljárójaként újra idekerültem, joggal gondoltam, hogy majd jópár felfogásbeli, generációs törésvonal lesz köztünk. 

Nem így lett. Nagyon kedves, szolid, visszafogott "nagyapaként" kísérte kivülről érdeklődő és aggódó figyelemmel munkásságunk, tanácsokkal, intésekkel és olykor dicséretekkel halmozott el. Sokszor vendégül is látott, szép ünnepeket szervezve. Amúgy visszahúzódva, kevés igénnyel élt, alázattal tért engedett nekem. 2012-ben, hosszas unszolásomra sikerült elérni, hogy legalább nálunk, a szombathelyi házi közösségünk jelenlétében egyetlen nyilvános gyémántmisét bemutasson. Erre szombathelyi házikápolnánkban került sor, 2012 júliusában. Arra az alkalomra meghívtam akkori lelkes animátorunkat, Kovács Sándort, aki a szűk körben még külön áldásban is részesült. Meghitt, szép alkalom volt ez.

József atya egy év múlva meghalt, Sanyi pedig ugyanekkor belépett a szaléziakhoz, majd idén, épp 10 évre rá, 2023-ban pappá szentelték Szombathelyen. Ki tudná megmondani vagy kikutatni, hogy belső életünk fejlődésében, lelkünk és akaratunk különböző fejlődési folyamatai között, pillanatokban meghozott döntéseinkben az Isten áldása milyen finom ösztönzéssel, szelíd motivációval munkálkodik?

De tény: amikor Isten hívása, áldása és az egyén készsége összetalálkozik, akkor ott a hivatás öröme bontakozik ki.