Egy szerzetes életében tizennégy egyugyanazon helyen eltöltött szolgálati idő meglehetősen hosszú ahhoz, hogy már - így vagy úgy - fel-felmerüljön benne az elszakadás és továbbállás gondolata. Na persze nem neki kell elsősorban ezen töprengenie, hiszen része egy országot átfogó (szerzetes)közösségnek, amelynek van vezetője (tartományfőnök) illetve egy rendtársi koordináló, irányító grémiuma, amely magasabb rálátással és szempontok alapján dönt a helyezésekről (dispozíció), közös intéznényeink irányításáról, természetesen fokozatosan bevonva az érintett rendtársat is. Ilyen értelemben sejthettem várhtó helyezésemet, de persze semmiképpen nem eszközöltem vagy kértem, pláne nem néztem ki magamnak új, "álomhelyet".
A helyezésnek a szerzetesi életben vannak alapigazságai, amelyek már személyesen megtapasztalva bennem is megérlelődtek:
1. A helyezés bizalom: az elöljáró és tanácsa, miközben megköszöni régi helyünkön kifejtett eddigi szolgálatunkat, egy új, másik pozicíóra is alkalmasnak, vagy legalább is képesnek lát, hogy ahhoz a feladathoz, amit előre magunktól vállalni sem mertünk volna, felnőjünk.
2. A helyezés stratégia: a tartománynak és vezetőjének minden rendtárssal célja van, ill. célja valósul meg. A rendtárs egyéniségében, személyiségében, képességeiben gondolkodik, és annak kibontakozásában remél.
3. A helyezés meglepetés: sokszor olyan helyet vagy feladatot tűznek a rendtárs elé, amelyet ő el sem mert volna képzelni a maga számára. Ugyanakkor, ha ez a meglepetés váratlanul nagy, végső esetben kifejezheti, hogy nem képes rá.
4. A helyezés lehetőség arra, hogy a rendtárs megszokottá, rutinossá, ne adj Isten, monotonná váló tevékenysége közben véletlenül se gyöpösödjön be, hanem új és új feladatokon keresztül felfrissülhessen életereje, személyisége fejlődjön, az egész ember megújulhasson. Lehetőség a rendtársnak, hogy egy új, színes összetételű közösség részese lehessen. Harmadrészt lehetőség a híveknek, hogy ők se egy emberhez, személyhez kötődjenek, hanem új, más képességekkel megáldott lelkipásztor is foglalkozhasson velük. Ahogy egyszerűn és viccesen letisztult bennem: a szerzetest vagy azért helyezik, mert nem tudott olyan jól kibontakozni, és akkor azt inkább máshol tegye, hátha ott viszont jobban beilleszkedik; vagy azért helyezik, mert jól csinálta: ebben az esetben máshol is megtehesse ugyanezt. Az élet állandó változás, fokozatos fejlődés.
5. A helyezés élet és Lélek, mert ez az élet igazi rendje: a földön vándorúton vagyunk a mennyei beteljesedés felé, és az úton semmi múló értékhez ne kötődjünk, ne szokjunk hozzá, hanem miközben maradandó értékek mentén alkotunk, tevékenykedünk, közben gyakoroljuk az elszakadást is.
Pár aktuális, személyes megjegyzés még:
Hazámként szerettem meg Szombathelyet, az embereket, a helyzetet, intézményünket. Rengeteg hívővel kerültem összeköttetésbe, támogattam, szolgáltam őket, vagy épp épültem jámborságukon, nagyon sok jóbaráti kapcsolatra tettem szert, fantasztikus jótevőinkért, önkénteseinkért pedig hálás szívvel imádkozom. Eléggé részletesen megismertem intézményünk, a város és környéke történetét, mesélni- és mutatnivalóit. Életemnek egynegyedét, eddigi papi tevékenységemnek pedig kétharmadát töltöttem ott, bölcselődve, érlelődve, tapasztalatot növelve. 114 alkalommal eskettem, kereszteléseim és a temetések száma 300 fölött van. Ez mind-mind meghatározó marad számomra, szombathelyivé váltam.
Ugyanakkor be kell ismernem, nem éreztem már olyan frissen az erőt magamban többre, egyéb változásra, fejlesztésre. Persze, ilyenkor mindenki a saját szemüvegén keresztül értékeli szavaimat. De, kedves olvasó, a szerzetes életében több élettér is játszik: az egyházközösségen túl a családi életteret jelentő szerzetesközösség, az egyházmegyei papi és a püspöki kapcsolódás, a városi beágyazódásunk.
Az összkép alapján elmondhatom, hogy a változás számomra is frissítőleg hatott, érezhetően szükséges is volt átengednem az eddig általam meghatározott terepet. Azzal, hogy Budapestre, sőt - az engem tényleg egészen váratlanul ért -, Óbudára kerültem, egy új kalandba vágok bele. Lehet, hogy bizonyos értelemben hazajöttem, de mégsem: tizennégy év alatt rengeteget változott a helyi összetétel, pasztoráció, és helyzet. És nekem most szombathelyiből budapestivé kell válnom. Temészetesen fokozatosan lesznek összevetéseim előző helyemmel.
Summázom írásom:
Hála legyen a gyönyörő időszakért Istennek, előljáróimnak, rendtársaimnak és a jó szombathelyi híveknek, polgároknak! Utódaimnak jó beilleszkedést kívánok. Egyrészt nem is búcsúztam Szombathelytől (nem is volt rá időm), másrészt emlékeim erősen élnek bennem, kísérnek engem. Maradjunk kapcsolatban - egymással, Istennel!
Megjegyzések